2013. május 16. 11:28.

Szigetszentmiklós, családi ház, udvarán klassz kis játszótér – itt tölti szabad idejét a kilenc esztendős, minden lében kanál Petronella.

Fiatal kora ellenére már most sok mindenbe bele-belekóstol, és több mindenhez ért: videókat készít életéről és környezetéről, szépen énekel és hegedül. Mikor a tanári kar elé állt Az ének iskolájának felvételijén, teljesen az ujja köré font mindenkit kisugárzásával. Jóllehet, a kislány közszereplése született.

Nem régiben még a rajzolás és a festés kötötte le hőn szeretett kamerája mellett a kislányt, míg egy nap hirtelen felindulásból nem jelentkezett az iskolája prózamondó versenyére – amit aznap tartottak. S mint kiderült, nem csak önbizalma volt, hanem valóban tehetséges: besöpörte az elsőnek járó díjat.

Így ő mehetett az országos szintű versenyre képviselni az iskolát, ahol második helyezést ért el. A díjat a TV2 egyik műsorvezetője, Pachman Péter nyújtotta át, aki megjegyezte, szerinte Petronellának ezen a pályán kellene mozgolódnia, mert iszonyatosan jól áll neki a színpad – és mellette roppant tehetséges is.

Bánsági Petronella - Az Ének Iskolája (fotó: TV2)

Bánsági Petronella - Az Ének Iskolája (fotó: TV2)

Édesanyja megfogadta a tanácsot, s beíratta kislányát hegedülni; ahol hamar kiderült, Petronellának nagyon jó hallása van. Jelentkeztek hát Az ének iskolájába, bízva benne, hogy felvételt nyer, és tovább fejlődhet. Tehetségének köszönhetően pedig a hétvégén immár második hete nyomon követhetjük a leányzó útját az énekesi pálya felé. Habár tanára, Szulák Andrea szerint az éneklés mellett a stand up műfajjal is bátran megpróbálkozhatna tanítványa, nem tudni mit hoz még a sors, hiszen Petronella még nagyon fiatal. Mindenesetre, a mai világban nem árt több lábon állni – így a kislány semmiképpen sincsen elveszve.

Bánsági Petronella média létre született? nyomán..

A következő hasonló bejegyzések is érdekelhetnek:

A Scherzinger ikrek több népdaléneklési verseny győztesei, most Az ének iskolájában bizonyíthatnak (fotó: TV2)

Az ének iskolája 2. adás

2013. április 30. 13:19.
Az ének iskolája tanári kara: Friderikusz Sándor, Szandi, Király Viktor, Szulák Andrea és Hajós András

Az ének iskolája 1. adás

2013. április 22. 13:33.
Hozzászólás Írása

Biztonsági kérdés:

Ezt láttad már?
Hamar Barni - Az Ének Iskolája (fotó: TV2)

"Ennyi idősen én is szemüveges voltam, gitároztam, és kajakoztam!" - Emlékezett vissza Hajós András, mikor a kis Hamar Barni Az ...