2011. november 12. 21:56.

Bagosi Alexa Nóri újfent, új ruhában, új frizurával lépett be az x-faktor 5. döntőjén. Meglehetősen mini ruha volt rajta, amiben egészen a comb felső részére is rápillantást nyerhettünk. Mint minden x-faktor élő showban, így az 5. döntőben is volt egy kiválasztott téma, mely köré kellett felépíteni a produkciót, és annak megfelelően kellett dalt választani. Ez pedig a díjnyertes zenék voltak, olyan szerzemények, melyek valamely elismerést szereztek a maguk kategóriájában.

Ördög Nóri bejelentette, hogy ismét lesz Csillag Születik, hamarosan jelentkezni is lehet. Valószínűleg a Megasztár konkurenciájaként fog megjelenni, mint tehetségkutató verseny.

Amikor a műsorvezető megkérdezte a mentorokat, hogyan érezték magukat az elmúlt este folyamán, mindegyik pozitívan nyilatkozott, kivéve Nagy Ferót. Az ország csótánya egyáltalán nem érezte jól magát, neki túl melankolikus volt az este, ő a keményebb rockot szereti inkább.

Volt közös produkció, ahol Tóth Gabi egyik slágerdalát adták elő a titánok, és volt meglepetés fellépő is, aki már nem is volt annyira meglepetés, hiszen tudhattuk előre. Wolf Kati mutatta be új dalát, melyről egy korábbi cikkünkben már írtunk.

X-faktor Párbaj

A nézők szavazatai alapján a legkevesebb szavazatot Bagosi Alexa és Lil C. kapta, tehát rájuk esett a párbaj versenye, ahol a versenyben maradásért küzdöttek. A párbajt Alexa kezdte, Bryan Adams Heaven című dalával. Majd ezt követte Lil C. A párbaj után következtek a mentorok értékelései. Nagy Feró Lil C., Keresztes Ildikó Alexa, Malek Miklós Alexa, Geszti Péter Alexa hazaküldésére szavazott. Tehát:

Bagosi Alexa esett ki az 5. döntőből

Bagosi Alexa kiesett – 5. döntő összefoglaló nyomán..

A következő hasonló bejegyzések is érdekelhetnek:

Bagosi Alexa – 4. döntő

2011. november 5. 21:36.

Bagosi Alexa videó – 3. élő adás

2011. október 29. 19:42.

Bagosi Alexa: 2. élő show

2011. október 22. 20:10.

Bagosi Alexa – Mentorok háza

2011. október 12. 18:35.
Hozzászólások (2) - Hozzászólás írása »
  1. Laci szerint:

    Kedves Alexa!
    Ne ad fel, énekelj tovább, hiszen nagyon kellemes hangod van s gyönyörű vagy a színpadon. Hidd, el sokan elmegyünk a te fellépésed miatt az előadásra. Kívánok neked nagyon sok sikert, szerencsét s sok-sok boldogságot gyermekeid körében. Remélem, sokáig gyönyörködhetünk fellépéseidben.

  2. Zizi szerint:

    Kedves Alexa!
    Nagyon kedves, szerethető énekes vagy.Ne szomorkodj a kiesés miatt, ez így megy, mindig távozik valaki. Te most a jövődre koncentrálj, énekelj és fogadd el Nagy Feró segítségét amit a műsorban ajánlott. Remélem 2011-ben is lesz x faktoros országjárás és Zala megyébe is eljöttök. Mindenképpen szeretném hallani tőled a Mizu c. dalt, nagyon jól állt neked és ebben a stílusban kellene folytatnod az éneklést. Sok sikert.

Hozzászólás Írása

Biztonsági kérdés:

Ezt láttad már?
VV Veronika

[singlepic id=127 w=320 h=90 float=left]A Való Világ 5. szériájának plasztikcicája nem most szerepel először valóság showban. Veronikát az Alekosz feleséget ...