Babamustra a hírességek háza táján

Az utóbbi pár év igazán bőkezű volt a világgal: több celebpár is gyermekáldásnak örvendhet, mint itthon, mind külföldön. A gyönyörű események sorozata pedig nem áll meg, hiszen az idén is több apróság jött a világra, így igencsak fel kellett szerelkezniük a celebeknek.

Drew Berrymore és gyönyörű kislánya

A bájos színésznő már rutinos a bababiztonság terén, hiszen első gyermekük, Olive két évvel ezelőtt, az őszi hónapokban jött a világra. Nem is vártak sokat kedvesével, Will Kopelman-nal, tavaly jelentették be a nagy eseményt: ismét babát várnak! A szépséges hölgyemény ismét ragyogott a boldogságtól; mostanra pedig kezében tarthatják a kis hercegnőt, ugyanis egy gyönyörűszép kislányuk született!

Pelenkákkal, babakocsival, cumikkal és cumisüvegekkel jól el vannak látva, hiszen a lelkes barátok és szülők segítségét élvezik az elfoglalt, ámde boldog szülők.

Olivia Wilde és eleven kisfia

Olivia Wilde – sokáig el akarta rejteni a nyilvánosság elől babavárási időszakát, de szerencsére nem tette

Olivia Wilde – sokáig el akarta rejteni a nyilvánosság elől babavárási időszakát, de szerencsére nem tette

A lenyűgöző színésznő tavaly ősszel jelentette be a nyilvánosság előtt, hogy mérhetetlen boldogság öntötte el szívét, ugyanis első közös gyermeküket várják párjával, Jason Sudeikis-vel. Gyorsan ki is gömbölyödött a hölgyemény, és idén áprilisban világra is jött az édes kisfiú, aki az Otis Alexander Sudeikis nevet kapta. A csöppség bevallása szerint nagyon eleven, ámde hamar ki is fárad, így egy-egy óra után jókat szundikál kedvenc cumijával a szájában.

Gwen Stefani harmadik kisfia

A No Doubt extrém énekesnője és férje, Gavin Rossdale harmadik gyermeke idén, február 28-án jött a világra. A két kisfiú mellé egy lányt szerettek volna, de ismét egy aprócska kisfiúval ajándékozta meg őket az ég. Nem bánják, hiszen a fiús nevelésben már van tapasztalatuk, és két bátyja már nagyon várta a kis öcsköst – állítja a házaspár, így továbbra is minden adott a boldogsághoz.

Hasonló bejegyzések..

Hozzászólás írása

Biztonsági kérdés: