Az Éden Hotel 2 nyertese: Edina és Máté

Az elmúlt 12 hét sok izgalommal telt, azonban annyival biztosan nem, mint amennyivel a döntő estéjén találkozhattunk.

Vidám reggelre ébredtek a hotel lakói, hiszen e napon dőlt el, hogy kinyeri a 25 millió forintos nyereményt. Afféle zenés hangulatoldás, hangulatfelszabadítás is volt, talán nem véletlenül. Demjén Ferenc – Jégszív című száma jól passzolt a helyzethez. Átforgatta a játékosok lelkében azt, hogy egyedül vigyék-e haza a nyereményt, vagy felezzenek, ahogy eddig is osztoztak egymás gondjában, vagy mosolyában.

Párcserére is lehetőséget kaptak a játékosok, Anikó és Roland, valamint a Máté és Edina alkotta párok gondolkodhattak efféle mókaságban,  azonban mindenki maradt a párjánál, és ez így volt jól.

Éden Edina és Éden Máté

Éden Edina és Éden Máté: hűségesen és megérdemeltem az Éden Hotel nyertesei

Az estéhez közeledve elérkezett a pillanat, a döntő pillanata amiben a két páros megmérkőzhetett egymással, nem másképp, mint támogatók bevonásával. Ugyanis megjelentek egykori játékostársaik, akik támogatásukról biztosíthatták a nekik szimpatikus párt. Anikó és Roland mögé Ádám, Pít és Kristóf állt, szemben az Edina és Máté alkotta párral, ahol Omár, Alexa és Noémi állt ki melettük, a döntés tehát már csak egy személy Alíz kezében volt, aki egy kis civódás után Edináékat választotta. Ezzel eldöntve, hogy kijusson tovább.

Azonban itt még nem volt vége az izgalomnak, a hűségüket úgy tette próbára Horváth Évi, hogy 2,5 millió Ft-tal emelte a tétet úgy, hogy a pár két tagja egymásnak háttal volt, a kezükben egy gömbbel, amelyet ha valamelyikük elejtett volna szándékosan, már mehetett is volna a pénzzel egyenesen haza, hoppon hagyva a másikat. Azonban az oly sokat szidott Máté jó választásnak bizonyult Edinának, kitartott végig ahogyan Edina is, így a 12 hete tartó játék kettőjük győzelmével zárult, ami fejenként 12,5 millió forinttal gazdagította őket.

Éden Hotel 2: A Hűségpróba részletesebben:

A próba egyszerű volt: egy üveggömböt kellet a játékosoknak fogni, mialatt Horváth Éva 2.500.000 forinttól egészen 25.000.000 forintig emelte a nyeremény összegét. a szabályok szerint aki adott összegnél eldobja a hűséggömböt, az cserben hagyja társát, ám biztos milliomosként térhet haza. Ám ha a próba végéig mindkét játékosnak a kezében marad a labda, akkor kiállták a hűség próbáját és a 25 milliót együtt vihetik el.

Minél nagyobb volt a tét, annál nagyobb volt a kísértés Edinánál és Máténál is, hogy kicsússzon valamelyikük kezéből a gömb. Végül a páros bizalmát még az sem rengette meg, hogy akár egyedül, osztozkodás nélkül is hazavihetnék a 25 milliót. Edina és Máté szövetsége elég erős volt ahhoz, hogy kiállja a hűség próbáját, így mindketten 12.500.000 forinttal térhettek vissza Magyarországra.

Éden Edina és Éden Máté megnyerte az Éden Hotel 2. szériáját

Hasonló bejegyzések..

3 hozzászólás

  1. dere szerint:

    Miért fájna? Hol írtam?
    Ennek a játéknak semmi köze az észhez.(műveltséghez)
    ha valaki valamit néz,az nem azt jelenti hogy a tetszési indexe kötelezően magas.
    Értelmetlen kandi life.sex,alkohol,természeti adottság.

  2. dere szerint:

    Mi ebben a agyspecialista játék? Semmi.
    Az Edina és a Máté főhőst csinált magából.Ez mindig is a lányon múlik,aki hagyta hogy szét…szák.
    Igy a Viasat kívülről sem szólt bele a menetbe,mivel ők voltak a vázaik.Sokszor szokott a Viasat beleszólni,de csak aki tv szempontból selejtest támadja.
    Belső védelemre meg annyi kellett a két embernek,hogy ők a szerelmespár,akit nem illik támadni.
    Semmi extra.Egy nyári kaland hozott nekik pénzt.

    Gyenge és értelmetlen egy játék.
    Az hogy 3.dik évad is lesz,az a luxusnak és egy társaság külföldi utazásának a belelesése miatt van.

    Értelmetlen kandi life.

    • Bounty szerint:

      Nem ertem, hogy ez neked miert faj! Szidod a musort, de megis megnezted… Az irigyseg beszel beloled! Ha te is jelentkeztel volna a musorba, ugyanugy megnyerhetted volna!

Hozzászólás írása neki: Bounty Mégsem írok hozzászólást

Biztonsági kérdés: