2011. november 5. 22:05.

Apollo23 Ördög Nóri belépője megint extrém volt, a meglepetést a haja okozta, ami ezúttal egy hajkalap volt. Sokáig persze nem bírta, még az első produkció előtt levette. Az x-faktor 2011. 4. döntőjének témája a feldolgozások voltak. A versenyzők feladata tehát az volt, hogy valamilyen híres dalt a saját egyéniségükhöz formáljanak, és egy feldolgozást komponáljanak belőle.

Természetesen ehhez a mentoroktól kaptak segítséget.

A 4. döntő produkcióit ezen a linken nézheted vissza »

Ezúttal 9 produkciót láthattunk a versenyzőktől. No persze ezt követte a közös produkció, majd a párbaj is (lásd lejjebb). Az elmúlt estét a mentorok színvonalasnak értékelték, és jól érezték magukat. Geszti azért megjegyezte, hogy valakinek jól állt a feldolgozás, valakinek nem. A 4 mentor egyenként is elmondta véleményét, mindegyik a saját mentoráltját dicsérte, fényezte, nem meglepő módon. Tudjuk azonban, ahogy közeleg az x-faktor vége, annál kiélezettebb a versenyhelyzet, mely meg is látszik a döntősökön.

A közös produkció ezúttal a Gringó Sztár – Szabadulj fel. című dalának kedvezett.

A meglepetés szárvendég Ágnes Vanilla volt, aki mindenkit meglepett. Ő is egy feldolgozást adott elő, a tőle megszokottól eltérő rock stílusban. Aztán a zene közben megjelent egy másik meglepetés fellépő is: Berencsi Attila, a Szerelem első és második vérig című film főszereplője.

Amikor Ördög Nóri el kezdte mondani, hogy kik jutottak tovább, a vége felé egyre rosszabb helyzetben érezte magát Geszti Péter ismét. Ugyanis megint az a helyzet állt elő, ami az elmúlt adásban is. Geszti 2 csapata maradt a végére párbajozni, ezért vakargatta is a fejét a mentor.

X-faktor Párbaj

A 2 párbajozó csapat tehát az Apollo23 és a Rocktenors volt. A párbajt a Rocktenors kezdte. Nem meglepő módon saját stílusukhoz, a rock műfajhoz nyúltak (Bon Jovi – Always). Nagyon meg akarták mutatni, hogy a versenyben a helyük, talán már a minőség rovására is ment. Az Apollo23 viszont egy szerelmes, magyar dalhoz nyúlt. Demjén Ferenc – Szerelem második vérig című dalát adták elő. Annyira szépre sikerült a dal, hogy még Geszti Péter is megkönnyezte.

A párbaj után a mentoroknak kellett eldönteniük, ki az, aki folytathatta az x-faktort, és ki az, aki nem. A döntetlen (2:2) állás miatt ki kellett bontani azt a borítékot, ami a szavazatokat tartalmazta. A kevesebb szavazatot pedig az Apollo23 kapta, tehát:

Az Apollo23 kiesett

Kiesett az Apollo23

Az Apollo23 kiesett – Összefoglaló a 4. döntőről nyomán..

A következő hasonló bejegyzések is érdekelhetnek:

Apollo23 videó – 3. élő show

2011. október 29. 20:41.

Apollo23 – Mentorok háza

2011. október 12. 18:47.
Hozzászólások (5) - Hozzászólás írása »
  1. MOHAROS MÓNIKA szerint:

    Sziasztok. Én kimondottan csalódtam,amikor az APOLLO 23 kiesett.Nekem van egy 10 éves kislányom a VIVIEN, s mindvégig nekik drukkoltunk. Elképesztő,hogy ennyire jól össze csiszolódott a csapat, holott külön indultak a versenyen. Nekik kellett tovább jutni. Szerintem a másik csapat csak azért jutott tovább,mert megsajnálták,hisz nem először párbajoztak.Szerintem nem voltak egyáltalán jók!!! És ez lenne a jövő?! Remélem,hogy az APOLLÓ23 nem adja fel. Nem kell ahhoz az X-Faktor,hogy érvényesüljenek.Annyira talpra esett, helyesek és még jól is csinálják,azt amit csinálnak.. ÉN és a kislányom GRATULÁLUNK NEKIK.PUSZI NEKTEK FIUK. HIGGYÉTEK EL JÓK VAGYTOK :-) ))))

  2. Marcsi szerint:

    Ti még hisztek a szavazás tisztaságában ?

  3. LOK szerint:

    Srácok!
    Egy dolgot elfelejtettem: Maradjatok együtt, és ígérem, megveszem az első lemezeteket, így hozzájárulva az első Aranylemezetekhez!!! :-) )))

  4. LOK szerint:

    Felfoghatatlan, hogy azok, akiknek a feladatuk a jövő zenészeinek kinevelése és mentorálása, hogy tarthatnak benn egy olyan csapatot, akiknek a nézők szerint semmi jövőjük. A mentoroknak marketing, PR szempontokat is figyelembe kell(ene) venniük, ez a feladatuk. Aki harmadszor párbajozik, annak nincs nézői támogatottsága. Ennyi.

    Apollo! Nagyon-nagyon sajnálom, hogy kiestetek, fel a fejjel!!!!! Azt gondolom, nagyon sokan azt gondolták, hogy rátok úgyis rengeteg szavazat érkezik, ezért azokra szavaztak inkább, aki esetlenebbnek tűnt. Sajnálom, hogy így alakult.

    És ezennel tisztelettel bejelentem, hogy távozok az X-faktor fanatikusok sorából, engem itt elvesztettek a műsor készítői, és a mentorok.

  5. Szöszi szerint:

    Maradniuk kellet volna nagyon jok vagytok!ti ennél sokkal jobbak vagytok.szeretünk titeket.

Hozzászólás Írása

Biztonsági kérdés:

Ezt láttad már?
Hajdu Ikrek

[singlepic id=134 w=100 h=240 float=left]Elérkezett a x-faktor döntőjének 3. élő adása is. Mint minden este folyamán, kötelező témában kellett énekelniük ...