2010. március 30. 16:40.

Ördög Nóra Ma este hangos utoljára a Millenáris Park a válallkozó szellemű pacsirtáktól, a jelentkezés lezárult. Ámde, ha valami malőr miatt csúsztál le a válogatásról, még nincs minden veszve! Hamarosan road show jelleggel 10 állomást látogat meg a casting csapat, ezzel sanszot adva azok számára, akik egyéb okokból nem jelentkeztek mindeddig.

 Debrecen, Győr és Szeged mellett még 4 hazai nagyvárosban lesz lehetőség meggyőzni a zsűrit, valamint Erdélyben, Felvidéken és a Vajdaságban is.

xfaktor-kutatasa Idén futja 5. szériáját a műsor, még is naponta több ezer jelentkezőt hallgatott meg a zsűri, ami valószínüleg annak köszönhető, hogy ez az évad nem csak poppos-rockos előadókat vonultat fel, hanem ezúttal esélyt kapnak a csoportos formációk, kórusok is. “Bárkit keresünk! Nincs például korhatár, az 5 évestől a 100 évesig bárki jelentkezhet. Nincs műfaji határ, lehet az adott énekes az opera műfajában kiváló, lehet népzene, bármi lehet.” – Tudhattuk meg Till Attilától, a március 16.-a Mokkában.

Nem kétséges, temérdek szín lesz fellelhető azon a bizonyos palettán. Ugyan akkor, minthogy minden jóban van valami rossz, a lazább feltételeknek köszönhetően több profibb – már színpadi tapasztalattal rendelkező – versenyző kerül be a kiválasztottak körébe, ezzel igencsak feladva a labdát a “hobbi énekesek” számára. Ellenben, az egészséges versengés lendületesebbé, dinamukusabbá teszi majd a show-t a nézők számára.

Akár te is lehetsz az év hangja! nyomán..

A következő hasonló bejegyzések is érdekelhetnek:

Hogyan rajtol a Megasztár 5?

2010. augusztus 16. 7:21.

Még nem késő, hogy legendává válj!

2010. április 28. 7:49.
Hozzászólások (5) - Hozzászólás írása »
  1. college grants for women szerint:

    Pretty nice post. I just stumbled upon your blog and wanted to say that I have really enjoyed browsing your blog posts. In any case I’ll be subscribing to your feed and I hope you write again soon!

  2. Becky szerint:

    Mikor lesznek Budapesten?

  3. Anna szerint:

    Mikor indulnak a különböző városokba turnézni?

  4. nomicike szerint:

    erdelybe mikor jonnek es meik varosba????? nagyon fontos!!!!!!!!! ha lehet valaszt akor kernek

  5. Teknös Gyöngyi szerint:

    Szasztok Ezt nem értem hogy hírdetik hogy tegyünk fel videót és egyszerüen nem teszik fel akkor minek hírdetik?

Hozzászólás Írása

Biztonsági kérdés:

Ezt láttad már?

[singlepic id=8 w=100 h=240 float=left]Nem lesz hiány ősztől sem tehetségkutató versenyekből! Nem sokkal azután, hogy az RTL Klub bejelentette, hogy ...