A Prügyi Duó kiesett – Puzsér megszépült – 4. döntő

2012. május 12. Szombat. Csillag Születik 2012. Versenyzők duettei és egyéni produkciói.

Változtak a verseny szabályai az elmúlt adás óta. Ugyanis most, hogy már csak 6 produkció volt játékban, így az elmúlt adás alkalmával 1 kieső lett. És ez még nem minden.

Puzsér Róbert talpig fehér öltönyben ült bele a csillag születik zsűri székébe. Nem véletlenül, ugyanis úgy nyilatkozott, a 4. döntőben egy fényes arcát, jellemét és személyiségét fogja megmutatni a kritikáiban és az értékeléseiben. Sőt úgy érezte, hogy meg kell ajándékozni mindenkit a szeretetével, és 10-es pontszámmal értékelte a zsűri munkáját az adás végén.

Nos, úgy tűnt, ennek remekül elegett tett. Az egész műsor alatt csak mosolygott és csupa pozitív dolgot mondott, a pontok osztásánál azért megtartotta szigorságát.

Az alábbi nevekre kattintva visszanézheted a duett és egyéni produkciókat egyaránt:

Prügyi Duó, Juhász Marci, Mészáros János Elek, Németh Zoltán plaZma, Quantum XXL, Szirota Jennifer

A 6 versenyző közül már csak egynek kellett kiesnie az új szabályok értelmében. Az eredmény a zsűri által adott pontszámokból és a nézők telefonos szavazataiból született meg, mely a következő:

Kiesett a Prügyi Duó a csillag születik 4. döntőjéből

A Prügyi Duó egyéni produkciója:

Az alábbi nevekre kattintva visszanézheted a duett és egyéni produkciókat egyaránt:

Prügyi Duó, Juhász Marci, Mészáros János Elek, Németh Zoltán plaZma, Quantum XXL, Szirota Jennifer

Hasonló bejegyzések..

4 hozzászólás

  1. AGI szerint:

    PUZSERHOL VOLT EDDIG,A LILU UNDORITO ES GONOSZ UTALOM NEZNI

  2. AGI szerint:

    PUZSERMIATT NEZEM HOL VOLT EDDIG,A LILU UNDORITO ES GONOSZ UTALOM NEZNI

  3. Névtelen szerint:

    Szombat

  4. Kajóka szerint:

    Kedves János!
    A mai szereplése is remek volt! Gratulálunk! Továbbra is szavazunk, mert
    reméljük, hogy az egyéniségének és a hanszínének , valamint hangterjedelmének megfelelelő dalokkal további sikereket fog elérni.

Hozzászólás írása neki: AGI Mégsem írok hozzászólást

Biztonsági kérdés: