A gépjárműátírás menete és költségei

Gépjárművet vásárolni sokkal problematikusabb, mint venni egy kiló cukrot, pár új ruhát, bútort, vagy akár fegyvert. Sok papírmunkával és sokféle költséggel jár, legyen szó akár új autó vásárlásáról, akár használt gépjármű megvételéről.

A megvásárolni kívánt járműre már azelőtt meg kell kötni a kötelező biztosítást, hogy egy métert is haladtunk volna vele. Nem csak a személy- és teherautókra, de a pótkocsikra, lakókocsikra, utánfutókra, munkagépekre és segédmotor kerékpárokra is meg kell kötni a biztosítást, ami a közlekedésünk során esetleg másoknak okozott károk megtérítésére szolgál. A biztosítási díjba beépül az úgynevezett baleseti adó is, amely a biztosítási díj 30 százaléka. Azaz minél magasabb a biztosítási díj, annál több a baleseti adó is.

Ha megszűnik a gépjármű biztosítása, akkor úgynevezett fedezetlenségi díjat is fizethetünk. Ezzel akkor is számolhatunk, ha nem kötöttük meg időben a biztosítást és akkor is, ha megszűnését követően nem gondoskodtunk új biztosításról. A kötelező biztosítás költségeiről általában elmondható, hogy nem olyan magasak, hogy számottevően befolyásolnák az autónk fenntartási költségét, de elérik azt a szintet, ahol már érdemes jól átgondolni a különböző biztosítók ajánlatait és figyelni a részletekre.

Új autó vásárlása esetén vagyonszerzési illetéket is kell fizetni. Ennek mértéke az autó korától és teljesítményétől függ. Minél nagyobb az autó teljesítménye, annál magasabb lesz ez a költség és a fiatalabb gépjárművek után is több vagyonszerzési illeték fizetendő, mint a korosabb darabok után, bár a nyolc évnél idősebb járművek esetében már mindegy, hogy tíz, vagy akár harminc évesek-e. Meghatározóbb az autó teljesítménye, amit a jogszabály nem lóerőben, hanem kilowattban számol. Míg egy tíz éves, 50 lóerős (azaz 37 kW teljesítményű) autó után alig 10 ezer forint vagyonszerzési illetéket kell fizetni, addig egy szintén tíz éves, de 100 lóerős autó után már több mint 30 ezret. Hiába veszünk akár húsz éves gépjárművet, ha nagy a teljesítménye, magas lesz az utána fizetendő díj is.

Gépjárműátírás kalkulátor: gepjarmuatiras.hu

Gépjárműátírás kalkulátor: gepjarmuatiras.hu

Nem kerülhető ki gépjármű adásvétel esetén az eredetiségvizsgálat sem. Ez hivatott igazolni, hogy a szóban forgó autó jogszerűen átírható, tehát nem lopott, vagy nem hozható kapcsolatba egyéb bűncselekménnyel. Ezt minden adásvételkor újra és újra meg kell ismételni, így a vevő biztos lehet abban, hogy azt kapja, amit vesz a pénzéért, ugyanakkor az eladó is biztosítva lesz az esetleges későbbi reklamációk ellen. Az eredetvizsgálatot a Nemzeti Közlekedési Hatóság által előírt módon kell elvégezni, engedéllyel rendelkező telephelyen, hatósági áron, ami a gépjármű típusától és hengerűrtartalmától függően 16- és 22 ezer forint közötti költséget jelenthet.

Ezek után kerülhet sor az autó átírására, amely szintén költségekkel jár. Ekkor kell megfizetni a fentebb már említett vagyonszerzési illetéket, amely az autó korától és teljesítményétől függ. A legmagasabb összeget a három évnél fiatalabb, 120 kW-nál nagyobb teljesítményű autók esetében kell fizetni, minden kW után 850 forintot, ilyen esetekben tehát százezres összeggel kell számolnunk. A nyolc évnél idősebb, maximum 40 kW teljesítményű gépjárművek esetén az átírási illeték 300 forint kilowattonként, tehát akár 10 ezer forintból megúszhatjuk a dolgot.

A gépjármű átírásának az adásvételtől számított 15 napon belül meg kell történnie. Ennek elmaradása esetén akár százezres bírsággal is számolhatunk. Az átíráshoz be kell fáradnunk az illetékes okmányirodába (Érdemes előre időpontot foglalni.) az eredetvizsgálat és a kötelező biztosítás okmányaival, az adásvételi szerződéssel, a gépkocsi törzskönyvével és természetesen a személyi okmányainkkal. A forgalmi engedély és a törzskönyv illetéke egyaránt 6000-6000 forintba kerül. További költséget jelenthet az új rendszámtábla igénylése. Az érvényesítő címke kiadásának szolgáltatási díja 585 forint, egy pár rendszámtábla ára pedig 8500 forint. Motorkerékpárok esetén az egy darab rendszámtábla ára 5500 forint. Néhányaknak egyedi rendszámtáblára van szüksége, vagy csak szeretnének tetszetősebb betű- és számkombinációval közlekedni. Mindkét igény kielégítésére van lehetőség, de meglehetősen borsos áron. Az egyéni rendszámtábla kiválasztásának engedélyezési díja 112 ezer forint, az egyedileg előállított engedélyezése pedig 435 ezer forintba kerül.

Bár a gépjárművek átírása és az ezzel kapcsolatos ügyintézés valóban elég bonyolult és sokszor költséges eljárás, de ma már számos vállalkozás segít abban, hogy az új tulajdonos minél gyorsabban és gördülékenyebben juthasson új autója birtokába.

Hasonló bejegyzések..

Hozzászólás írása

Biztonsági kérdés: