A Fivérek nélkül folytatódik a Megasztár Döntő

no images were found

A latin zenét játszó zenekar ezúttal stílust váltott a péntek esti élő megasztárban. A közös feladat az volt, hogy mindenkinek magyar dalokat kellett előadni. Zorán Ünnep című dalát adták elő meglehetősen lírai hangszereléssel és énekléssel. Eszenyi Enikőnek például túlságosan érzelgős volt a dal, miközben ünnepi hangulatot kellett volna visszaadnia.

Fivérek utolsó szereplése: Zorán – Az Ünnep

A nézők szavazatai alapján ezúttal kevés volt a Fivérek szereplése. A zsűri viszont nem őket mentette meg, ezért búcsúzunk tőlük, legalább is, ami az idei megasztárt illeti.
Apropó: Neked hogy tetszik a megszerkesztett kép a Fivérekről? 🙂

Hasonló bejegyzések..

13 hozzászólás

  1. Giti szerint:

    Nos az én véleményem annyi, hogy Patai Annának rég ki kellett volna esnie, egy ilyen mezőnyben nincs helye !! És a zsüri érthetetlen döntése miatt a jók esnek ki. Biztos megvan az oka, hogy bent kell tartani, ez amolyan Tóth Lüszi efektüs.
    Nos én már nem nézem a Megasztárt! Inkább X Faktor. Ott legalább, ha a 4 zsüritag 2:2 arányban szavaz,akkor megnézik a nézők szavazatait. Micsoda döntés az, hgoy 2:2 arányban Anna mellett és ellen és erre Friderikusz hozzáteszi mégegyszer az ő szavazatát !
    Sajnálatos és szomorú, hogy ez a lányka még itt van! ((((

  2. Kriszta szerint:

    Patai Anna tanul otthon az anyjaval es ahogy Mester Tamas is mondta hogyha Anna a tanulas melett jobban szeret a megasztarban enekelni mint a jatszoteren jatszani, akkor ok nem tilthatjak ezt meg neki.Ha jo a hangja(es jo)akkor a zsuri tovabbengedheti.A Fiverek nagyon nem az en stilusom voltak,Anna annal inkabb!Szerintem tok klassz Anna is!

  3. Kriszta szerint:

    Patai Anna tanul otthon az anyjaval es ahogy Mester Tamas is mondta nem szabhatjak meg,hogy a tanulason kivul,ha jobban szeret a Megasztarban enekelni,mint a jatszoteren jatszani.Ha o ezt valasztotta akkor ha a hangja jo(es jo)akkor a zsuri igenis benthagyhatja.Megerdemli!A fiverek nagyon nem az en stilusom volt!Anna viszont annal inkabb!

  4. Peterpo szerint:

    Sajnálom hogy ők estek ki,pedig volt bennük potenciál, mondjuk nem féltem őket mert szerintem be fognak még ők így is futni, lagzikban biztos látni fogjuk majd őket:)

  5. Esszi szerint:

    Nagyon sajnálom őket, kár, hogy kiestek, pláne, hogy Annácska miatt…

  6. edit szerint:

    szerintem Annacskanak kellett volna kiesni-e,mert mar multkori adasban is gyenge volt.Nézd meg az x-faktor szinvonalat.Févérek sokal jobbak voltak.

  7. Erzsike szerint:

    Nagyon jok voltatok,jo a hangotok,ne hagyjatok abba…

  8. Zsolti szerint:

    nem is tudom mit irjak lemerjem e irni a velemenyem … inkabb csak szolidan! sajnalatos a zsuri dontese.. jo volt fiuk! azert kivancsi lennek arra az smsfalra konkretan kire mennyi szavazat ment..

  9. Baksy Zsuzsa szerint:

    Csodálatosak vagytok Fiúk!!!

  10. Baksy Zsuzsa szerint:

    Csodálatosak vagytok Fiúk!Ne hagyjátok abba!

  11. giulien szerint:

    valjuk be…az hogy a kis Annácska másodjára áll a zsüri előtt,az jelzés értékű!!!!!össze sem lehet hasonlítani az értéket amit a Fivérek és az Adam’s comedy képviseltek Annácskával szemben!Számomra érthetetlen hogy kiestek,és érthetetlen a zsűri döntése!Kállay,Dávid és Kökény Attila aki még viszi a megasztár színvonalát….

  12. Pandus szerint:

    Imádtam azt a latinos muzsikát amit játszottak 🙁 Mindig megalapozták a jó hangulatot. De a Zorán dalt is nagyon szépen előadták. Őket nagyon sajnálom !!!

  13. Quados Geri szerint:

    Szerintem nagyon jók voltak a fivérek!
    Patai Annát már ki kellett volna ejteni mert még 11 éves iskolában a helye. És neki még 5-6 é mulva nagyon sokat fog változni a hangja.
    Nem értem meg a zsűrit. Hogy nem veszik észre hogy ő még gyerek???
    Számomra itt véget ért a Megasztár.

Hozzászólás írása neki: Erzsike Mégsem írok hozzászólást

Biztonsági kérdés: