2010. november 13. - Archívum

NON STOP – Geszti Péter hazaküldte őket

NON STOP A NON STOP együttes Takács Nikolas-szal került egy párbajba. A nézők tehát őket gondoltak a leggyengébbnek. Mindkét produkció zseniálisan jó volt a párbaj dalukkal. Hiába a nagy tehetség, az egyéni stílus, a magas színvonalú előadás, Geszti Péter mondta ki a végső szót. A NON STOP megy haza, ők estek ki az x-faktor 5. döntőjéből.

Megnézem »

Vastag Tamás visszatért..

Vastag Tamás Vastag Tamás visszatért igazi, őszinte önmagához, saját lényéhez. Eddig mesterségesen próbálták irányítani, ami nem igazán hozta meg a várt sikert. Az elmúlt produkciójával viszont hatalmas sikert aratott mind a hallgatóság, mind pedig a mentorok körében. Tulajdonképpen ugyanazt az arcát mutatta, amit a verseny legelején, csak most

Megnézem »

Király L. Norbert az új Charlie?

Király L. Norbi Ami biztos, hogy Király L. Norbert Charlie egyik igen népszerű dalával lépett a színpadra. A Nézz az ég felé c. nótát énekelte el. Tehát Janicsák Vecához hasonlóan, magyar dallal próbálkozott. Hogy ő lesz-e az új Charie? Hát a mentorok véleménye alapján biztosan nem. Ugyanis erősen megjegyezték, mennyire hamisan énekelt Norbi, és többször rosszul intonált.

Megnézem »

Vastag Csaba lányokkal robbant

Vastag Csaba Vastag Csaba Tom Jones ismert dalával jött a színpadra, körülötte pedig bombázó lányok, minimális ruhaszövetben. Pont úgy, ami egy ilyen dalhoz illik. A produkció vizualitásában nem talált hibát a zsűri, a mentorok mégis negatív kritikákkal illették Csabát. Az volt a bajuk, hogy levetkezte saját stílusát, személyiségét, amit eddig kértek tőle.

Megnézem »

Janicsák Veca magyar dallal hódított

janicsak-veca Ritka pillanatok egyike, amikor magyar dalt hallhatunk valamelyik tehetségkutató versenyben. Legyen az az x-faktor, vagy akár a megasztár. Janicsák Veca ezúttal magyar nyelven énekelt, a Piramis dalát adta elő, csupán egyetlen zongora kíséretében. A siker nem is maradhatott el, gyönyörű énekhangja mindenkit lenyűgözött.

Megnézem »

Szeleczki Dávid kiesett

Perec - Seprű - Drazsé Ahogy közeledünk a Megasztár verseny vége felé, egyre jobban kiegyenlítődik a verseny, és egyre nehezebb eldönteni, hogy kiessen ki. Ugyan ez annyira nem zavarja a nézőket, mert ők csak szavaznak, viszont a zsűrié az utolsó döntés joga és a felelősség is. Lakatos Yvette és Szeleczki Dávid maradt a végére, végül Yvette-tet mentették meg.

Megnézem »