2010. augusztus 14. 10:20.

Ördög Nóra Gyorsan reagált a Tv2: alig három nappal az után, hogy megtudtuk az X-faktor első adásának időpontját, már ismert a Megasztár rajtjának dátuma is. Till Attila az egyik ismert bulvárlap internetes kiadásában fedte fel, hogy a jól ismert tehetségkutató mikor is kerül képernyőre. A műsorvezető emellett még elárult néhány érdekességet is a műsorral kapcsolatban.

Kedden az RTL hivatalosan is bejelentette, hogy augusztus 28-án indítja útjára a vadonatúj X-faktor című műsorát. Pénteken már jött is a „válasz”, Tilla a Blikk online felületén nyilatkozta, hogy már egy hét múlva, augusztus 21-én indul a Megasztár ötödik szériája. A Tv2 szóvivője, Koltay Tamás azt is elmondta, ezt a dátumot már korábban kijelölték, bár folyamatosan szemmel tartották a konkurens csatornát, így sokáig nem árulták el a nézőknek a kezdés időpontját.

janicsak-veca Tilla – akit újra Liptai Claudiával láthatunk majd a képernyőn – azt is elmondta, kiváló színvonalra, és sok izgalomra számíthat, aki a Megasztár 5-öt választja. A bűvös dátumon kívül azt is tudni lehet, hogy a középdöntők a Vígszínházban folynak majd, de az augusztus végi adásokban még a zsűricasting és a roadshow legérdekesebb perceit mutatja majd be a Tv2.

Ádáz a küzdelem a két kereskedelmi tv között, az RTL valószínűleg az újdonság erejében bízik, a Tv2 pedig tudatosan dönthetett az „előzés” mellett, hiszen a 28-ai összecsapás előtt már magáénak tudhat egy olyan csoportot, akik az első adás után hűségesek maradnak a csatornához. Ez a taktika korábban már mindkét oldalon bevált: a Big Brother 1, illetve a Való Világ 2 is győztes negyedévet produkált, amikor a másik előtt rajtolt.

Persze nem csak az X-faktor hoz újdonságot, a Megasztár a középdöntő extravagáns, új helyszíne mellett a zenekarok és csapatok is új ízt adnak a már ismert show-nak. Taktikázás ide, vagy oda, augusztus utolsó hetében sok minden kiderül, hiszen mindkét műsort élesben láthatjuk majd, de a Mega-rajongók nagy örömére, már a következő hét szombatján elindul a Megasztár 5.

1 héttel korábban indul a Megasztár a riválisnál nyomán..

A következő hasonló bejegyzések is érdekelhetnek:

Liptai Claudia és Till Attila (Tilla)

Február 10-én indul a Megasztár

2012. január 16. 12:21.

Hogyan rajtol a Megasztár 5?

2010. augusztus 16. 7:21.

Augusztus 28-án rajtol, indul az X-faktor

2010. augusztus 12. 17:46.

Megasztár 5 válogatás május 1-én

2010. április 29. 13:47.
Hozzászólások (1) - Hozzászólás írása »
  1. barbii szerint:

    szeretnék jelentkezni 12 éves vagyokkkk!:)

Hozzászólás Írása

Biztonsági kérdés:

Ezt láttad már?

[singlepic id=39 w=100 h=240 float=left]Korábban szó volt róla, hogy a Tv2 a saját internetes portáljára várja a lelkes jelentkezőket, akik ...